Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Móser Zoltán

Móser Zoltán Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész, etnofotográfus és író 1946-ban születt Tolna megyében, Szekszárdon, de igazi szülőhelye Tevel, hisz minden gyermekkori emlék ide köti. Innen Bonyhádra került gimnáziumba, majd a budapesti bölcsészkar magyar-történelem szakára, ahol 1970-ben végeztt. 27 évig dolgozott egy középiskolai kollégiumban Budapesten. Tanított általános iskola alsó- és felső tagozatán, de tanítóképző főiskolán is, tizenkét évig a PPKE Bölcsészettudományi Karán. Közben meghívták a kolozsvári Sapientia Egyetemre, a film-és média szakra vendégtanárnak, ahol három évig oktatott. 2006 óta nyugdíjas. Még abban az évben beválasztották a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé. Felesége tanítónő, három felnőtt gyermekük és három unokájuk van. 1965 óta foglalkozik fotózással. Képei és írásai 35 éve jelennek meg különböző lapokban.
Az első két kiállítását még egyetemi évei alatt rendezték, azóta közel kétszáz kiállításon szerepeltek fotográfiái. Eddig több mint ötven önálló könyve (albuma) jelent meg.

Rendezés:
Nézet:
31.840 Ft 28.655 Ft
Móser Zoltán: Olvasatok Magyar írókról és költőkről középiskolásoknak című teljes sorozata 
3.980 Ft

Ez a kötet a latinul verselő Janus Pannonius, és a magyarul író Balassi Bálint életrajzával kezdődik, röviden bemutatja XVI-XVII. század jeles íróit, krónikásait, a reformáció és ellenreformáció korát, vagyis a barokk kor íróit, majd hosszasan elidőzünk az átmenetinek mondott XVIII. század írói, költői társaságában. Hogy milyen volt ez a század, arra két irodalomtörténésztől is kaphatunk feleletet. A sorozatunk már megjelent köteteire gondolva röviden csak annyit: ez a század előkészítette Vörösmarty, Petőfi és a többi író és költő, a reformkori magyarság számára a termékeny talajt.

3.980 Ft
Jelképek által valóban II.
3.980 Ft
Jelképek által valóban I.