Móser Zoltán: Alámerült Atlantiszom V.
Szerző: | Móser Zoltán |
Kiadás éve: | 2013 |
Gyántásországtól Gömörországig | |
Kiadó: | Magyar Kultúra Kiadó Kft. |
Katalógusszám: | MKK050 |
ISBN: | 978 963 88865 7 6 |
Elérhetőség: | Raktáron |
Szállítási díj: | 1.269 Ft |
Várható szállítás: | 2025. február 03. |
|
Leírás
Közel negyven éve fotózom, nagyjából ennyi ideje járom a Királyi Magyarországot és fényképezem a megmaradt középkori emlékeket. Az első képeimet Zolnay László és László Gyula könyveihez készítettem, de a hungarológia témájában azóta több könyvem is született. készült egy olyan sorozatom is, ahol egy-egy kép mellé mindig egy oldal szöveget kellett írnom. Öt évig a Magyar Nemzetben, majd ezt követően két évig az Új Ember című hetilapban volt olvasható. Ezekből a kis esszékből állt össze ez a könyvsorozat, amelyet a könyvem egyik kritikusa megtisztelőleg „egyperces” művelődéstörténeti esszéknek nevezett el.
Az első, a Gömörről ködben, fényben címmel Rimaszombatban jelent meg 2010-ben, s a címéhez híven a gömöri anyagot tartalmazza. A második kötet (az itteni sorszám szerint az I.) Erdélyről, Partiumról és Moldváról szól, a II. alcíme szerint Carnantumtól Muzsalyig vezeti végig az olvasót. A III. egy kicsit kivétel: egyfajta válogatás eredményeként a középkori Magyarország premontrei emlékeit mutatja be. Ebben a kötetben sokkal több a kép - színesek is vannak –, mert egy kiállításom anyagát is tartalmazzák, amely mellé Szent Ágoston Vallomásiból vett idézeteket társítottam. A negyedik (alcíme szerint Laskótól Laskodik), és a mostani (alcíme szerint Gyántásországtól Gömörországig) anyaga szintén hasonló a II.-hoz. Tervünk és szándékunk szerint még egy résszel kiegészül, és így lesz teljes ez a sorozat.
A könyvsorozat címe Kormos István egyik verséből, az ATLANTISZból származik:
Gyerekkorom Atlantisza.
elsüllyedt mesebeli tájam!
Fölötted hullámzik a tenger,
csapkod az idő szárnya törten,
szemem húnyom, fejem lehajtom,
zöld hullám zúdul át fölöttem.
Ezek a kis esszék a jelenben íródtak, de közben mindig a múltra, az ott történtekre gondoltam. Így és ezért ez a könyv látomás, vallomás és leírás. Az eltűntnek vélt, az alig ismert magyar középkorról szól: a mellékelt képeken a múlt dereng elő, hol homályosan, hol szokatlanul élesen. Ezek együtt azt mutatják, hogy hajdan itt mi is volt s abból mi maradt meg.
Móser Zoltán
Tartalomjegyzék
I. TRANSZCENDENS VARIÁCIÓK 5
„AZ IGAZ VIRUL, MINT A PÁLMA…” 6
Székesfehérvár
REJTEZKEDŐ ÁLLATOK 8
Keszthely
SZÍNEK ÉS FORMÁK 10
Pécs
PÁN-KERESŐ ÚTON 12
Eger
JÓARCÚ KETTŐSSÉG 14
Nyitra
GÓTIKUS INTELMEK 16
Szécsény
FESTETT ÉKESSÉG 18
Nagytétény, Múzeum
MELYIK ITT A BOLDOGSÁG MADARA? 20
Gyügye
A SZŐLŐVESSZŐT METSZENI KELL 22
Esztergom
BERKECS ALATT, NYÁRÁD MENTÉN 24
Nyárádremete
II. TÉNYKÉPEK 27
SZENT LÁSZLÓ AZT A TÖRVÉNYT TETTE 28
Szabolcs
CSUPÁN CSAK EGY HÍD VOLNA 30
Lelesz
AKI LÁTTA MARCHIAI SZENT JAKABOT 32
Nagytétény, Múzeum
SÁRKÁNY AMBRUS KASTÉLYA ELŐTT 34
Érd
FURULYASZÓ NEM HALLATSZIK 36
Dunaföldvár
TÖRVÉNYT TESZ A TEMETŐ 38
Verbőc
MÁRVÁNYKŐ IS TÉTETETT 40
Alsópetény
MOSOLYÁRA KI EMLÉKSZIK? 42
Üröm
FELLNER JAKAB ALKOTTA 44
Tata
SZÍVBŐL KINŐTT VIRÁG 46
Tákos
ŐRSÉGBEN, PANKASZON 48
Pankasz
III. MESSZIRŐL JÖTT ÁHÍTAT 51
LETT LÉGYEN BŐSÉG 52
Bodrog-Bő
„LÁTJÁTOK FELEIM...” 54
Boldva
AZ IGAZ VIRÁGOZNI FOG 56
Pécsvárad
EGY APÁT, EGY FRÁTER, EGY ROM 58
Celldömölk
EMLÉKNEK LENNI 60
Dunaföldvár
AZ ÁJTATOSSÁG KÖVEI 62
Szkalka
EGY FEDETLEN FEJŰ TEMPLOM 64
Aracs
IMÁDSÁG ÉS ÁLDÁS 66
Aracsi kő
HALANDÓK ÉLJENEK – UTÓDOK EMLÉKEZZENEK 68
Csallóközcsütörtök
HOL LAKTAK A DIVÉKIEK? 70
Diviaky nad Nitricou
HOL VAN EZ A TEMPLOM? 72
Szádok
HERKO PÁTERREL ÉN NEM TALÁLKOZTAM 74
Szepsi
KILENCVENKILENC FADESZKA 76
Szmrecsán
HA ISTEN IS ÚGY AKARJA 78
Csetfalva
MESLEGELNI 80
Karcsa
ÖRDÖG-E VAGY EMBER? 82
Karcsa
EGY BÁTOR BOLTOZAT ALATT 84
Nyírbátor
HA FÉNY DERÜL 86
Mikháza
AZ ŐR-HEGY ALATT, BAJNÁN 88
MINI BAZILIKA LETT VOLNA? 90
Csabdi
VÍZZEL KÖRÜLVÉVE 92
Ráckeve
KIOSZK VOLT, EMLÉK LETT 94
Székesfehérvár- Budai Kapu
EZ IS AVAS VOLT 96
Szigliget
PAULUS HUNGARUS NYOMÁBAN 98
Vasvár
MERRE VAN VÁRVÖLGY ? 100
ZALÁND PÜSPÖK NINCS ZALASZÁNTÓN 102
HEGYHÁTRA, SZENT JAKABHOZ 104
Hegyhátszentjakab
FÖLÖSTÖM ELŐTT, FRÜSTÖK UTÁN 106
IV. VÁR EGY VÁR 109
DOBOJ ÉS MARÓTHY JÁNOS 110
A DRÁVA HÍDJÁN ÁTALMENVÉN 112
Eszék
VÁR EGY „L” ALAKÚ VÁR 114
Alsólendva
ZRÍNYIRE EMLÉKEZVE 116
Csáktornya
TÁBOR HELYÉN NEZSIDER 118
Neusiedl am See
MAGYAR VÁR LENGYELORSZÁGBAN 120
Nedec -Niedzica
CSICSVÁRÓL ÉS CSITTVÁRRÓL 122
KICSI VÁR, JÓ VÁR 124
Liptóújvár
AZ MIVEL SZÍVÜNK BÉLELT 126
Csábrág
HOMO PROPONIT, DEUS DISPONIT 128.
Divény
BALASSA IMRÉRŐL VAGY ROSSZAT, VAGY SEMMIT 130
Divény
FELFELÉ A LEJTŐN 132
Gács
MAGNIFICUS DOMINUS STEPHANUS DOBO DE RUSZKA 134
Léva
DOBÓ ISTVÁN NYOMÁBAN 136
Szerednye
NAGY ERŐD – NAGY KÖNYV 138
Komárom
AZ VÉG EGER FÖLSZABADULÁSÁRÓL 140
Eger
KI LÁTTA EKEBONTÓ BORBÁLÁT? 142
Ecseg
NEM REGÉL A MARKAZI VÁRROM 144
CASTRUM PALOTA 146
Várpalota
A VASAS-HEGY LÁBÁNÁL 148
Pécsvárad
HÁNY VITÉZ ÉLT ITT VALAHA 150
Simontornya
VOLT ITT HARMINC AJTÓHELY 152
Dombóvár
DÖBRÖKÖZT ELFOGLALTA MEHEMED BASA 154
DÖBRÖNTEI HIMFIÁDA 156
ROMJAI ÁLMODÓK 158
Gesztes
VITÁNYOLNI JÖJJETEK 160
Vitány
MÁRÉVÁR ROMJAI 162
EMLÉKEZTET BALASSIRA 164
Kisvárda
VILÁGOS FÉLHOMÁLYBAN 166
Şiria (ném.: Hellburg, Schiria)
POPRÁD FÖLÖTT 168
Ólubló
V. HŐSÖK, FEJEDELMEK, SZÁMŰZÖTTEK 171
SÓ – ZÁSZLÓ – SZABADSÁG 172
Tiszaújlak
ÍGY KEZDŐDÖTT 174
Beregszász
AZ IDŐ SEM KÍMÉLTE 176
Borsi
EMLÉKEZNI ÉS EMLÉKEZTETNI 178
Isztambul
A HŰSÉGES SZÁMŰZÖTT 180
Gdańsk
AZ AKASZTÓFA HELYE 182
Lórév
TETTEK, PILLANATOK EMLÉKMŰVE 184
Munkács
A CSEND NYUGTALAN SZÖVEDÉKE 186
Szenttamás
KOSSTH LAJOS ÖSSZEGYŰJTÖTT HALLGATÁSAI 188
Monok
VI. ÉSZAKRA VEZETŐ UTAKON 191
KOSSUTH ÜZENETE ELJÖTT 192
Szepesség
SZENT ERZSÉBET VÁRT REÁNK 194
Barczewó
AHOL SZENT KINGÁRA EMLÉKEZNEK 196
Ószandec
CSAK EGY MAGYAR VOLT 198
Szczawnica
MÁTYÁST KERESTÜK ÉS NEM AZ IGAZSÁGOT 200
Strážnic (Strassnitz)
A KÖNYVBEN SZEREPLŐ HATÁRON TÚLI
MAGYAR HELYNEVEK 203
TARTALOM 205
Paraméterek
Borító | Puhatáblás |
Oldalszám | 210 |
Nyelv | magyar |
Méret | 143 x 200 mm |
Súly | 280 g |