Móser Zoltán
Alámerült Atlantiszom sorozat I - VI.

Alámerült Atlantiszom sorozat I - VI. könyv borítója

Hat kötetes könyvsorozat

  • Kiadó: Magyar Kultúra Kiadó
  • Szállítás: 3 munkanap
  • Nyelv: magyar
  • Kiadás éve: 2014
  • Borító: ragasztott papírkötés, 143 x 200 mm
0 (1)
nyomtatás Kedvencek közé
  • Általános fogyasztói ár:14700 Ft
  • Akciós ár: 30% megtakarítás 10290 Ft
  • Az árak tartalmazzák az általános forgalmi adót.
kosárban van

Alámerült Atlantiszom sorozat I - VI.

Közel negyven éve fotózom, nagyjából ennyi ideje járom a Királyi Magyarországot és fényképezem a megmaradt középkori emlékeket. Az első képeimet Zolnay László és László Gyula könyveihez készítettem, de a hungarológia témájában azóta több könyvem is született. Készült egy olyan sorozatom is, ahol egy-egy kép mellé mindig egy oldal szöveget kellett írnom. Öt évig a Magyar Nemzetben, majd ezt követően két évig az Új Ember című hetilapban volt olvasható. Ezekből a kis esszékből állt össze ez a könyvsorozat, amelyet a könyvem egyik kritikusa megtisztelőleg „egyperces” művelődéstörténeti esszéknek nevezett el.
Az első, a Gömörről ködben, fényben címmel Rimaszombatban jelent meg 2010-ben, s a címéhez híven a gömöri anyagot tartalmazza. A második kötet (az itteni sorszám szerint az I.) Erdélyről, Partiumról és Moldváról szól, a II. alcíme szerint Carnantumtól Muzsalyig vezeti végig az olvasót. A III. egy kicsit kivétel: egyfajta válogatás eredményeként a középkori Magyarország premontrei emlékeit mutatja be. Ebben a kötetben sokkal több a kép - színesek is vannak –, mert egy kiállításom anyagát is tartalmazzák, amely mellé Szent Ágoston Vallomásiból vett idézeteket társítottam. A negyedik (alcíme szerint Laskótól Laskodik), és a mostani (alcíme szerint Gyántásországtól Gömörországig) anyaga szintén hasonló a II.-hoz. Tervünk és szándékunk szerint még egy résszel kiegészül, és így lesz teljes ez a sorozat.
A könyvsorozat címe Kormos István egyik verséből, az ATLANTISZból származik:
Gyerekkorom Atlantisza.
elsüllyedt mesebeli tájam!
Fölötted hullámzik a tenger,
csapkod az idő szárnya törten,
szemem húnyom, fejem lehajtom,
zöld hullám zúdul át fölöttem.

Ezek a kis esszék a jelenben íródtak, de közben mindig a múltra, az ott történtekre gondoltam. Így és ezért ez a könyv látomás, vallomás és leírás. Az eltűntnek vélt, az alig ismert magyar középkorról szól: a mellékelt képeken a múlt dereng elő, hol homályosan, hol szokatlanul élesen. Ezek együtt azt mutatják, hogy hajdan itt mi is volt s abból mi maradt meg.

Móser Zoltán

Az Alámerült Atlantiszom című könyvsorozatnak megjelent köteteit most 14.700 forint helyett 10.320 forintért megvásárolhatók:
Alámerült Atlantiszom I. - Érdtől Szeretig
Alámerült Atlantiszom II. - Carnuntumtól Muzsalyig
Alámerült Atlantiszom III. - A középkori Magyarország premontrei emlékei
Alámerült Atlantiszom IV. - Laskótól Laskódig
Alámerült Atlantiszom V. - Gyántásországtól Gömörországig
Alámerült Atlantiszom VI. - Ady, Arany és a többiek

Hozzászólás írása

A véleményezések csak moderálás után jelennek meg. Az e-mail címet kérjük megadni - nem adjuk közre az oldalon, harmadik félnek nem továbbítjuk és kéretlen levelet sem küldünk.

Webdesign, sitebuild és front-end fejlesztés